#Csiang Cö-min







Spanyolország elfogatóparancsot ad ki Kína volt elnöke ellen

Nemzetközi elfogatóparancs kiadását kezdeményezte Csiang Cö-min korábbi kínai elnök és négy további kínai állampolgár ellen a spanyol legfelsőbb bíróság kedden a tibeti lakosság ellen elkövetett emberiesség elleni bűncselekmények ügyében folyó eljárás keretében.

MTI

Kissingerrel együtt tűnt fel Kína volt elnöke,

Peking és Washington őszinte és nyílt párbeszéde esetén helyes irányban tartható Kína és az Egyesült Államok viszonya - hangoztatta Csiang Cö-min volt kínai pártfőtitkár, államelnök, amikor megbeszélést folytatott "Kína régi barátjával", Henry Kissinger egykori amerikai külügyminiszterrel - számolt be a kínai média.

MTI




Emberi jogi fordulat Kinában vagy jól sikerült PR-akció?

Jól sikerült a miniszterelnök PR-akciója Kínában a világsajtó és a netes fórumok hozzászólói is dicsérik Ven Csia-paót, aki a kínai lakossági panaszokkal foglalkozó hivatalba látogatott. Erre még nem volt példa az 1949-es kommunista hatalomátvétel óta az ázsiai országban. Lehet, hogy mindez fordulatot jelez előre Kínában, és mostantól fogva az emberi jogok iránt is figyelmesebbek lesznek a politikai vezetők.

Szegő Iván Miklós